booked.net

Hírdetés

Krónika 2018 – II

2019. január 23., szerda 10:37

Az múlt esztendő „hivatalos hangulata” két aktuálisan jól időzített eseménnyel összefüggő várakozás miatt lett terhessé.

Az egyik az évtizedekig „Arany János Múzeum”-ként, országosan is ismert, és elismert kulturális intézmény rekonstruálásnak befejezése-átadása volt. A kereken 1 milliárdos rekonstrukció eredményét természetesen nagy várakozás, és figyelem előzte meg.

Így várja az egy milliárdos épület a látogatókat…

A másik annak a XIV. századi oklevélben szereplő megjegyzés 650 évfordulójának a megünneplése, ami egykor arra utalhatott, hogy már 1368-ban Kőrös, város – „oppidum” – lehetett.
A korabeli „mellékmondat” tartalmi helyénvalóságát, sem elnagyoltságát más írásos emlék nem igazolja. Legalább is nem került elő! Őseink, a XIX. században már tudtak erről a meghatározásról, mégsem tulajdonítottak különös jelentőséget az egésznek! Feltételezhetően, azért mert reálisan ítélték meg a helyzetet: adott körülmények mellett nem a múlt a fontos, hanem a jelen!
Tömörebben fogalmazva nem a látszat, hanem a valóság.
Ebből következik, hogy – szemben az immár jó tíz éve „tündöklő” városvezetéssel! – fontosabb volt a város gazdasági-kulturális fejlesztése, fejlődése, mint a talmi csillogás favorizálása!  
Annak eldöntése, hogy a város hosszú távú, és hathatós fejlődésének melyik a távlatos útja, arra eklatáns bizonyíték a várostörténet: Előbb a gazdaság, azután a cicoma!
Tragikus jelenség, hogy a jelenlegi városvezetőinknek erről homlokegyenest más véleménye van! Erre még a „nagypolitika” is rájátszik. Soha nem látott összegek – Uniós forrásból! – érkeznek Kőrösre. Ennek következménye, hogy helyben elfogytak a munkahelyek, miközben valóban szépül a városközpont!
Egyébként harmadik momentumként, „normális” történelmi időben 2018, az áprilisi parlamenti választás miatt is fontos esztendő lehetett volna a város vonatkozásában is. De nem lett az!
Ennek oka, az akkor még karakterét vesztett, kelekótya ellenzék! Így a választás tétjét csupán ez adta: Meglesz-e a 2/3-a a FIDESZ-KDNP- nek?
Meglett. Ezt jóformán mindenki tudta előre.  És az élet ment tovább...
Egyébként nem lett – de nem is indult annak! – mellékes esemény az „Arany-család” Hősök-terén felállított szobra, mely a família egyetlen, és Pesten készült fotója alapján született. – Ennek részleteire még visszatérünk. –
Nem mellékes, hogy 2018-ban lett vitathatatlan, hogy a dr. Czira számára „nemkívánatos elemek” bővülő csoportja kettővel szaporodott. Annak korábban is voltak markáns elemei, s most nyilvánvalóvá vált, hogy dr. Novák László, és Suba Lajos sem tartozik a polgármester kedveltjei közé. Amilyen „övön-aluli” ütéseket kaptak a polgármestertől az év során, világossá vált: Számukra sincs kegyelem!

Április
Az ÖH-ban megjelent, hogy az alábbi helyszíneken tervez útfelújítást a város:
Bárány-utcai lakótelep; Földvári utca; Tabán-utca; Piac-tér; Czira-Kovács utca; Filó Lajos-utca. A feladat pályázati része: 139 millió. (Az eredményről nincs tájékoztatás!)
A parlamenti választáson a körzetben újra Földi László jutott mandátumhoz.
A polgármester tájékoztatásából lett nyilvános, hogy 600 millió kormányzati támogatásból épül meg a „piac-csarnok”, és rendezik a környezetét. Valamint a Temetőhegy útépítése is ebből valósul meg. (Utólag derült ki, hogy a piac-környezetrendezésére nem futja!)
A hagyományossá vált „Hospice Konferenciát” most is a kórház szervezésében rendezték.
A hónap folyamán beszüntette működését a Víziközmű Társulat, amit nem a Társulat tett közzé. Egyelőre bizonytalan a tagokkal történő végelszámolás időpontja, és mikéntje!
A lakosság ezzel kapcsolatos kérdéseit megfogalmazó képviselők – Kustár Tamás, Zágráb Nándor – nem kapnak érdemleges választ!
14-én, a Magyar Költészet Napján volt az Arany János Református Gimnázium énekkarának lemezbemutató koncertje, a művház színháztermében.
Szent György napján tartották a tavasz első hagyományos vásárát a vásártéren.
Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész bemutatta az ÖH szerkesztőségének a készülő „Arany-szobor” makettjét. A teljesalakos kompozíció felavatásának időpontja még bizonytalan.

Május
Folyamatosak az ÖH fényképes hírei a múzeum rekonstrukcióról, középpontban a polgármesterrel.
Suba Lajos a gimnázium címzetes igazgatójának kezdeményezésére a „Gombos”- fejfák, és a helyi „őző”- tájnyelv is felkerült a helyi Értéktárba.
Január 1-vel, Rácz Péter a városi református egyházközség főgondnoka – olvashattuk májusban, az ÖH-ban.
10-én nagy sikerű hangverseny volt a Weiner Leó Zeneiskola fennállásának 65. évfordulója alkalmából.
A két középiskola végzős diákjainak hagyományos „Ballagását” május 5-én rendezték.

Június
Botrányos felhanggal ért véget a májusi közmeghallgatás azt követőem, hogy a polgármester Suba Lajos egyik kérdésére sem adott tárgyszerű, konkrét, és korrekt választ.
Megkezdődött a piac-rekonstrukció.
A hónap közepén megkezdődtek az Október 23-tér útburkolatainak felújítása.
A kórház kormányzati támogatásból létesített napelemekből biztosítja a létesítmény energiaszükségletének jelentős részét.
29-én ünnepélyes körülmények között avatta fel dr. Prőhle Gergely az „Arany-család” szoborkompozíciót.

A 650 éves évforduló ünnepségére, testvérvárosi küldöttségek érkeztek a városba. Elgondolkodtató, hogy az „lkerváros”, Nagyszalonta távolmaradt.
A Hősök-terén rendezett ünnepség keretében leplezték le azt a két, a Hősi-emlékre elhelyezett bronz táblát, melyre kiegészítésként felkerültek az I. Világháború áldozatai.
Az idei „Möggyfesztivál” a Cifrakertben került megrendezésre.

Tóth Barna

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva