Mert, ha egy vezető politikus folyamatosan hazugságokat gyárt és gyártat önmagát fényezve, és ellenfeleit rágalmakkal lejáratja, akkor az bizony stresszel járhat. Azon is el lehet gondolkodni, hogy ha valaki helyben és országosan is a butaság páncélszekrényében akarja tartani a rá bízott embereket, és azt gondolja, hogy csak nála van a kulcs, valamint az Európai Uniótól kapott és pályázatokra szánt pénzösszegeket igyekszik holdudvarának átjátszani, valamint eltitkolni vagyonát, és többszáz milliót érő kastélyait, sőt még azt is, hogy milyen luxusautóval rója az utakat, ahol mások csak a járdán gyalog járnak, akkor bizony az okozhat neki álmatlan éjszakákat.
Ez még akkor is így van, ha az emberek, az állampolgárok zöme az agymosás miatt már teljesen közömbös és immunis a lopásra és a korrupcióra, és ugyanakkor mindezt nemcsak a közvélemény teszi így, hanem egy demokráciában még függetlennek számító hatalmi ágak, szervezetek is, úgy, mint a rendőrség, ügyészség és a bíróságok.

Az hiú remény, hogy egy mostani miniszter valaha is elismerje, hogy nem tettünk semmi mást, mint óvtuk a hatalmunkat, és így „szabadon lophattunk”, melynek érdekében folyamatosan hazudtunk.
Más kelet-európai országokban nincs így, Szlovákiában például az oknyomozó újságíró és barátnője legyilkolása váltotta ki a botrányt, mely oknyomozó újságíró az ottani kormány és az olasz maffia közötti kapcsolatot kereste. Robert Fico kormányfő hiába akarta Soros Györgyre fogni és lemásolni a magyar gyakorlatot, senki sem hitt neki, és óriási tüntetések mutatták meg, hogy ez bizony nem játék. Pláne nem a hatalom diszkrét bája és játéka.

Romániában is komoly botrányt kavartak az ottani szocialista kormány minisztereinek, államtitkárainak korrupciós ügyei, és az emberek ott is utcára vonultak, számon kérve a politikusok tetteit.

Magyarország viszont csendes, mint ahogy ezt annakidején Petőfi Európáról írta.

Véleményem szerint az itthoni, azaz hazai Sorosozás egy pótcselekvés, mely a valódi problémákról igyekszik elterelni a figyelmet. Egyelőre sikerrel, ám azt viszont biztosra vehetjük, hogy a felsorolt példák miatt is nem igazán tiszta a kormánypárti politikusok lelkiismerete, sőt megkockáztatható, hogy a környező országok példáját figyelembe véve, félnek a felelősségre vonástól.

Nem könnyű így félelemben aludni, s pláne nem politizálni!

Kocinkó