Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22. és április 25. közé. Az ünnephez számtalan néphagyomány kötődik. Sajnos ma már egyre kevésbé követjük ezeket a szokásokat, sőt vannak, amikről nem is tudunk már. Az ünnepkör minden napjának megvoltak a maga sajátos szokásai. Ezekbe tekintsünk bele:

Nagyböjt: A húsvéti ünnepeket megelőző időszak. „Negyvenlőbűtnek” és egyszerűen „bűtnek” hívták, Jézus negyvennapi böjtölésének emlékére tartották-tartják. Megtiltotta a hús, a zsír és egyéb állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, így csak kenyeret, vizet, halat és növényi táplálékokat ettek. Olajjal főztek és böjtös ételek számára külön edényeket használtak. Böjtben nem csak a különböző ételek fogyasztásától tartózkodtak, hanem egyéb örömöktől. Böjt idején tilos volt a nyilvános mulatság, a lakodalom, sőt még a bírósági tárgyalás is.

Virágvasárnap: Ezen a napon ünnepeljük Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását. A régi keresztények a hatodik századtól kezdve körmeneteket tartottak, pálmalevelekkel a kézben. Nálunk pálma hiányában barkával tették, eszik ugyanezt. Ezt barkaszentelésnek hívják. A hiedelem szerint a kert földjébe szúrt barkaág elűzi a férgeket, a ház lakóinak pedig védelmet nyújt a betegségek ellen. Ugyanakkor a szentelt barkát nem vihetjük be a házba, mert elszaporodnak a legyek és a bolhák.
Nagycsütörtök: Az oltáriszentség ünnepe, Jézus szenvedéseinek kezdete. Zöldcsütörtöknek is nevezik. A hagyomány szerint ezen az estén szólalnak meg utoljára a harangok, és „hallgatnak” egészen nagyszombatig.
Nagypéntek: Krisztus kereszthalálának napja, a gyász ideje. Szokásos a keresztútjárás, mely során a hívők felidézik Jézus szenvedésének egyes állomásait, ez 14 állomást jelent. A népi babona úgy tartja, hogy szerencsétlen ilyenkor bármi állattartással kapcsolatos munkát végezni. Ezzel szemben azonban úgy tartották, hogy aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség.
Nagyszombat: Húsvét ünnepének előnapja, amely a feltámadás jegyében zajlik. Ezzel a nappal zárul a negyven napos böjt. Szokás volt korán reggel kiszaladni a kertbe és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon. Sok háznál tartották azt a régi szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek. A templom elől hazavitt parázzsal gyújtották meg az otthoni új tüzet, melyen a húsvéti ételek is főttek. Másik fontos nagyszombati szertartás a vízszentelés, a templom keresztelővizének megszentelése.
Húsvétvasárnap: A feltámadás vasárnapja. A középkorban egész Magyarországon elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás. Legtöbbször férfiak vettek részt a határkerülésben, gyalog vagy lóháton nagy zajjal, énekkel olykor imával járták a határt. Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. Sokféle képzet kapcsolódott a megszentelt ételek maradékaihoz is. A néphit szerint a megőrzött szentelt sonkacsont az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól, a szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket.
Húsvéthétfő: A locsolkodás napja. A húsvéti ünnepkörből talán ez az a nap, amihez a legtöbb hagyományt fel tudjuk sorolni, hiszen ehhez köthető a piros tojás, a húsvéti nyúl, valamint természetesen a locsolkodás is.
- A tojás az élet újjászületésének, termékenységének legősibb jelképe. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma lett. Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat. A piros szín a népi hagyomány szerint védelmező erővel bír ezért ez a szín volt a legjellemzőbb. A locsolásért cserébe hímes tojás jár a fiúknak.

- A húsvéti nyúl jelképe Németországból ered, nálunk csak a polgárosodással, a XIX. század folyamán honosodott meg. A leganda szerint Ostarának, a germán istennőnek volt egy színes tojásokat tojó madara, amelyet a gyermekek szórakoztatása kedvéért nyúllá változtatott. Más verzió szerint pedig dühében változtatta át a szárnyast. A lényeg, hogy így kapott helyet a különböző kultúrkörökben a furcsa nyuszi, amely fészket rak, és azt tojásokkal tölti meg.

- A locsolkodás hagyománya világi alapokra épül, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak neki. Eredetének egyházi magyarázata egyrészt a keresztelésre utal, másrészt arra a legendára, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A hagyomány eltérő volt tájegységek szerint is, de a lényeg mindig ugyanaz volt, rövid versikék kíséretében akár egész vödör vízzel meglocsolni a lányokat.
Ezek a hagyományok szerencsére nem vesztek el a múltban, vagyunk jó páran, akik őrizzük, amit ránk hagytak őseink.

T.D.S.