booked.net

Hírdetés

Sikeres évet zár Csemő

2018. december 22., szombat 23:41

Dr. Lakos Roland: Szép és eredményes évet zártunk 2018-ban! Büszkék lehetünk arra, hogy amit elterveztünk, azt végre is tudtuk hajtani!

Biztonsággal működtettük az intézményeinket, több pályázati fejlesztést (iskola energetikai felújítása, sportpálya burkolatcseréje, fogorvosi rendelő felújítása) sikerült befejeznünk. Külön öröm számomra, hogy az idei évben olyan új szolgáltatásokkal tudtuk bővíteni a szociális típusú ellátások körét, mint a „Megéri tanulni” ösztöndíjpályázat, a nyári beiskolázási támogatás és „Csemői fészek” helyi lakás felújítási program pályázata.
Kétség kívül a legnagyobb siker az, hogy 1997 után, 2018-ban újra első helyen végzett CSEMŐ a „Virágos Magyarország” verseny 1000 fő feletti falu kategóriájában, ezzel jogot szereztünk arra, hogy az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében Magyarországot képviseljük 2019-ben.

HH: Voltak-e komolyabb kudarcok az év folyamán?

L.R: Nem tartom kudarcnak, csak csalódott vagyok amiatt, hogy a külterületi útfejlesztési pályázatunk kivitelezési munkáit nem tudtuk a 2018-as esztendőben elkezdeni sem. Ez egy nyertes pályázatunk, aminek az előkészítő (közbeszerzés, műszaki ellenőr kiválasztása, szerződéskötés, műszaki tartalom pontosítása) munkáival egész évben dolgoztunk, de mire minden engedélyt és jóváhagyást beszereztünk, addigra bejött az évszaknak megfelelő, csapadékos idő. Jövő tavasszal, ahogy az időjárás engedi, megkezdjük, és reményeim szerint 150 nap alatt be is fejezzük a kivitelezést. Ennek a pályázatnak a másik támogatási eleme, hogy vásárolhattunk egy földútkarbantartó (gréder) és egy mulcsozó (ágaprító) gépet is, melyeket ugyan megvettünk, de a beadott elszámolást az irányító hatóság még nem hagyta jóvá. Így bár ősszel szerettük volna használatba venni az eszközöket, de nem mertük addig, míg nem kapunk visszaigazolást az elszámolás elfogadhatóságáról és a támogatás kiutalásáról.

HH: Lehet-e még az eredményeket fokozni? Milyen tervekkel indul Csemő 2019-re?

L.R: Két nagyon fontos cél köré építjük fel a 2019-es esztendőt. Az egyik, hogy zárul a 2014-2019. közötti önkormányzati ciklus, és a vállalásainkat szeretnénk teljesíteni. Kiemelt cél a felújított kulturális kiállítóhely (volt vadászház) környezetének rendezése, erre pályázataink vannak benyújtva. Szeretném továbbá, ha zöldhalmi tájház és buszmegálló közötti önkormányzati területet sikerülne beépítenünk egy pihenő és szabadidő funkciókkal is bíró kisközpont kialakításával.
A másik cél, hogy felkészüljünk a virágos versenyre, a nemzetközi zsűri látogatására és Magyarország külföldi képviseletére. Ahogy eddig is, úgy a jövőben is számítunk a lakosság segítségére, mert az önkormányzat csak széles körű együttműködéssel lehet sikeres.
Így az esztendő végén azt kívánom a Heti Hírek olvasóinak, amit a Csemőieknek és magamnak is! A karácsonyt az együttlét élménye, a boldogság érzése különbözteti meg a hétköznapoktól. Egymásra mosolygunk, mert együtt lehetünk! Meggyújtjuk a gyertyákat, és emlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk! Azt kívánom mindenkinek, hogy tudjon megőrizni morzsákat ezekből az ünnepi pillanatokból az azt követő hétköznapokra is! A jövő évre mindenkinek jó egészséget, sikereket és sok-sok mosolygást kívánok!

K.Zs.B.T.

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva